Bokra rendszeres gondozást igényel, különben hamar elterebélyesedik és átveszi az uralmat a kert fölött. Fehér apró virágai csak a tavasz végéhez közeledve jelennek meg, amiket júniustól a kezdetben zöld bogyók követnek egészen az utolsó nyári sugarakig. Az érett málna hamar a földre hullik, és nagyon gyorsan romlik, így mielőbb fel kell használni. Érdekesség Talán nagy népszerűségének köszönheti, de a málna mára több mint gyümölcs. Nem szabad meglepődni ugyanis, ha az óvodában a gyerkőcünk legújabb játszótársa Málna néven mutatkozik be. Hivatalos keresztnévként ma már bárki dönthet úgy, hogy születendő kislányának ezt a nevet adja. Forrás:
Kaphat-e negyvenéves jubileumi jutalmat, aki 30 évvel ezelőtt még nem dolgozott a közigazgatásban? Olvasói kérdésre Viszló László, a az Adózóna és a munkajogásza válaszol. Szeretnék érdeklődni, hogy az új kormánytisztviselői törvény alapján jár-e 40 éves jubileumi jutalom, ha a 35 évest már megkaptam, de 1980 előtt nem dolgoztam közigazgatásban. A Ktv. alapján a 1992 előtti időt beszámították, ezért a 35 éves jutalmat megkaptam. Most számíthatok-e a 40 évesre? A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény 23. § (3) bekezdése pontosan tartalmazza, hogy milyen jogviszonyt lehet beszámítani. A rendelkezés a jubileumi jutalomra való jogosultság körében kizárja azoknál a munkáltatóknál eltöltött jogviszonyt, akik nem a Ktv. (illetve a Kjt. ) hatálya alá tartoztak. Ha szeretné tudni, mikor jár a legmagasabb Tgyás és gyes, kattintson az Adózóna cikkére! A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni.
A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket. Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt! Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra! 2010. szeptember. 06. 14:59 Vállalkozás Munkaidő, minimálbér: ami jár a munkavállalónak Mennyi a középfokú végzettségért járó minimálbér? Miként határozhatja meg a munkaidőkeretet a munkaadó? A saját autóban, céges munka során keletkezett kár megtérítését igényelheti-e a munkavállaló? Olvasóink kérdéseire Horváth Linda munkajogász válaszol. 2010. 09. 11:27 MTI Négyszázmillió forintot kaphatnak a munkahelyteremtők Megduplázta a munkahelyteremtésre fordítható pályázati forrást a Nemzetgazdasági Minisztérium, így a kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése elnevezésű pályázatra beérkezett kérelmekre 400 millió forint támogatást utalhatnak ki.