Sziky | 21/07/10 10:00 Cikk mentése Jöhetnek az Atari PC-s játékok? A '80-as évek gyerekei biztosan emlékeznek még az Atarira és a konzoljaikra. Igazi kincs volt az akkoriban, az évek során azonban rendre alulmaradt a cég a konzolgyártás terén, hiába volt még a piacon a Lynx 1995-ben vagy a Jaguar 1996-ben is, régi dicsfényük halványulni kezdet. Tengernyi víz lefolyt azóta a Dunán, az Atari pedig többször is profilt váltott már. Egy időben erősebben figyeltek a TV sorozatokkal foglalkozó águkra, afrikában a kaszinó biznisz királyának számítanak, általánosságban pedig a mobil játékok felé vették az irányt. Ennek most viszont vége. A hírek szerint leépítik a TV-s divíziót, a mobilos címek helyett pedig a hatalmas és stabil játékosbázissal rendelekző PC-s piacot célozzák meg. Kifejezetten a "prémium kategóriás" játékokkal szeretnének foglalkozni, jelentsen ez bármit is a nézeteik szerint. Sőt, ha minden igaz, már foglalkoznak is! Első, kvázi AAA játékuk már fejlesztés alatt áll és a jelenlegi tervek szerint a mostani üzleti évben, azaz legkésőbb 2022 áprilisában jelenik majd meg.
Ezen szempontok szerint választott játékok – a szervezők és a pályázók szerint is – rangos és értékes elismerés birtokosai lesznek, valamint ez a minőségi megkülönböztetés az ajándékvásárlás során segíthet a szülőknek a választásban. Mindenféle játéknak lehet fontos szerepe a gyermek életében, még ha nem is kifejezetten készségfejlesztő játékról van szó. A felgyűlt feszültséget kijátszhatja magából pl. egy lufifejű bokszolóval, a leszűkült személyes érintkezés miatt fontosak lehetnek a becézgethető plüssök, vagy a gondozást igénylő interaktív házikedvencek, ahol pl. etetni, itatni, tisztán tartani kell egy játék állatot. "Az elmúlt időszak bizonytalanságai, a karantén bezártságának feszültsége felértékelte a közös játék feszültségoldó, közösségteremtő hatását és erejét. A családok számára a karanténban vagy a nyári szünetben együtt töltött idők nemcsak nehézségeket, de több közös, minőségi időtöltés lehetőségét hordozták magukban, és hordozzák a jövőben is. A közös játék ugyanis nemcsak segít oldani a feszültséget, hanem feltölti a gyerekeket, megélhető kapcsolódást nyújt a szülőkkel, testvérekkel, a lelki ellenállóképességet és a frusztrációtűrést növeli, illetve az alkalmazkodást is segíti.