2010. december 30., csütörtök B. Ú. É. K. = Bízd Újra Életed Krisztusra! A nemtörődömség, az érdektelenség és a lustaság információvilágában meghallgató füleket, jó cselekedeteket, tettre váltott hitet kérünk Tőled, Istenünk! Add áldásod erre az új évre is, hogy gyarapodhasson gyülekezeted; tedd boldoggá és gazdaggá a 2011-es esztendőnket is! Bejegyezte: csillagvárosi ifjak dátum: 3:09 Nincsenek megjegyzések: Megjegyzés küldése
Valamiben mindig tudunk változni. Most, amikor az újév napjával elindulunk az új esztendőbe, Isten arra kér, hogy életünket változtassuk meg. Arra int, hogy a te életed legyen másfajta élet. Járj egy más úton, a keskeny úton – Krisztusnak az útján. Ez az Isten útja, amely hazafelé vezet, és amely a célhoz vezet: Istenhez. Milyen lehet ez a más út? Ilyen jellegzetességei vannak: – Eddig kételkedtedtem, de most teljes szívvel hinni akarok. – Eddig félelmes volt a szívem, mert a jövő sötétnek látszott, most az Isten kezébe helyezem magamat, hogy életre-halálra cselekedjen úgy velem, ahogy akar. – Eddig tele volt a szívem aggódással, most bizalommal; – Eddig féltem mindentől, most nem félek semmitől, mert Ő jár velem, és Ő fogja az én kezemet. – Eddig önző voltam, és a világot csak a magam szempontjábol néztem, az embereket manipuláltam a magam akarata szerint, most más leszek, szeretnék szolgálni és segíteni azoknak, akik körülöttem vannak. – Eddig sötétség uralkodott a szívemben, most napsugár lesz bennem.
Isten akaratának kinyilatkoztatása, közlése. 13 Mi a kijelentés? Isten akaratának kinyilatkoztatása, közlése. Azok kapják, akik engedelmességre készek. 14 Mi a kijelentés? Isten akaratának kinyilatkoztatása, közlése. Azok kapják, akik engedelmességre készek. Az átvett kijelentés felelőssé tesz! Számot kell róla adni. 15 Mi a kijelentés? Isten akaratának kinyilatkoztatása, közlése. Az átvett kijelentés felelőssé tesz! Számot kell róla adni. Kijelentés + engedelmesség = Isten akaratának megvalósulása! Ez az áldás – áldott állapot! (Mária áldott volt az asszonyok között…) 16 Teljes kijelentés – részleges kijelentés 17 Teljes kijelentés – részleges kijelentés Menekülj Egyiptomba! az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked. 18 Teljes kijelentés – részleges kijelentés Menekülj Egyiptomba! az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked.